Idén 10 éves a blog. A platform, ami a web2.0-ás paradigmaváltást indukálta. A kommunikációs csatorna, amely egyre nagyobb teret hódított az elmúlt években, és amit egyre több cég próbál meg saját szájíze szerint használni. Kérdés, hogy mennyire jól vagy rosszul teszik ezt.


Megdöbbentő adat, miszerint a Fortune 500-as listán szereplő nagyvállalatok közül alig 15% (szám szerint 77) rendelkezik saját vállalati bloggal. Startupoknál ez az arány valószínűleg jóval magasabb lehet, erről pontos információink nincsenek. Egyértelmű azonban, hogy a kis- vagy induló vállalkozások sokkal gyakrabban blogolnak és ügyesebben, hatékonyabban is használják ezt az online kommunikációs csatornát.


A reklámipar átalakulóban van, ezt mára már szinte minden piaci szereplő érzi és itt nem csupán a válságra és annak hatásaira kell gondolni. Az internet gerjesztette társadalmi kommunikációs változások gyökeresen forgatták fel a fogyasztói társadalmat.


Egyre több cég ismeri fel, hogy a tömegkommunikáció ideje lejárt. Legalábbis olyan formában, ahogy eddig évtizedeken keresztül működött, ma már egyre kevésbé tud.


A fogyasztó és a vállalat közötti párbeszéden és őszinteségen alapuló kétirányú kommunikációé a jövő. Erre (is) jó a blog.


Két részes cikksorozatunk első részében arra keressük a választ, hogy miért érdemes egy kisvállalkozásnak blogolnia, bele kell-e vágnia egyáltalán és ha igen, milyen hibákat ne kövessen el. (A második – és egyben befejező részben – megadjuk majd a választ a nyitva hagyott kérdésekre: milyen legyen egy vállalati blog és hogyan érdemes (jól) csinálni.)


1. kérdés: Miért?


Kezdjük az elején! Miért írnak cégek blogokat, miért próbálkoznak egy olyan kommunikációs platformmal, ami tulajdonképpen idegen számukra és közvetlen értékesítésre nem minden esetben alkalmas?

Keresőoptimalizálás (SEO)

Egy blog, ellentétben a vállalati weboldalak többségével, dinamikus, folyamatosan frissülő felület, rendszeres új tartalommal. Ennek egyenes következménye, hogy a Google gyakrabban indexeli az oldalt, ráadásul egyre többet és többet, ahogy szaporodnak a bejegyzések. Helyzeti előny a konkurens vállalati oldalakkal szemben, amik még mindig statikus és ritkábban frissülő oldallal vannak jelen a világhálón.

Márkaépítés

A vállalati blog egyik elsődleges funkciója, hogy megszólítsa az olvasót, közelebb engedje a fogyasztót a márkához. Emberközelibb kommunikációt tesz lehetővé, ami az emberek intellektuális-pszichológiai jellemvonásával, a kíváncsisággal párosul. Ezt hívom én „Mi van a függöny mögött?” effektusnak. A fogyasztó mindig is kíváncsi volt arra, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

Ha fogjuk a kezét és bepillantást engedünk számára arra a területre, ahová máshol nem teheti be a lábát, észrevétlenül is márkát építünk. Ha sikerül hasznossá, értékessé, szerethetővé tenni számára, a leglojálisabb vásárlót neveljük belőle.

Visszajelzések

Éves szinten több milliárd forintot fordítanak a cégek piackutatásra. Szeretnék megtudni, hogy mi a véleményük a termékeikről, vállalatukról a piacnak, a fogyasztóiknak. A piackutató cégek révén ők mennek oda a fogyasztóikhoz és kérdezik meg őket. A blogoknál mindez fordítva zajlik, ugyanis a fogyasztók jönnek el hozzánk és mondják el nekünk tapasztalataikat, érzéseiket velünk, vagy a márkánkkal kapcsolatban.

Sokan félnek attól, hogy megnyissák ezt a csatornát az olvasók előtt (értsd, a szabad kommentelés lehetőségét). Hiszen mi történik akkor, ha negatív visszajelzéseket (kommenteket) kapunk? Az égvilágon semmi! Fordítsuk a javunkra!

A vállalati blog nagy előnye, hogy egy csatornába húzza a kritikákat, ahol egyből reagálni is lehet és kell is rájuk. A pozitív visszajelzések pedig megerősítést jelentenek számunkra, hogy jó úton járunk. Nincs veszítenivalónk!

Információt nyújt

A vállalati blog elsősorban információforrás. A kommentekből számunkra, a bejegyzéseinkből pedig az olvasók számára szolgáltat információt.

Egy rendszeresen frissülő blog folyamatosan információval látja el az olvasót, rólunk, a vállalkozásunkról, gondolatainkról, az iparági helyzetről, attól függően, mit szeretnénk rajta kommunikálni.

A száraz tények

A Hubspot felmérése szerint egy vállalati blog a következő eredményekkel járul hozzá az adott cég online megjelenéséhez:
http://blog.hubspot.com/blog/tabid/6307/bid/5014/Study-Shows-Small-Businesses-That-Blog-Get-55-More-Website-Visitors.aspx

  • 55%-kal több látogató a weboldalon
  • 97%-kal több bejövő link az oldalra
  • 434%-kal több indexelt oldal

A számok önmagukért beszélnek…


2. kérdés: Miért ne?

Milyen esetekben ne írjunk inkább céges blogot? Alábbiakban erre keressük a választ.

Ha nem tudsz miről írni

Sok vállalkozás azért nem indít blogot, mert nem tudják, milyen tartalommal töltsék meg azt. Mi az az információ, ami az olvasók számára értékes lehet?

Pedig nem kell nagy dolgokra gondolni. Ezek lehetnek akár ügyfélszolgálati hírek (hasznuk, hogy egy adott probléma bemutatásával több hasonló észrevételnek, panasznak megyünk elébe), de akár az iparágunkra jellemző legújabb trendek, fejlesztések, újdonságok bemutatása is lehozható a blogban.

Azonban vigyázzunk! Az erőszakos marketing szövegek kerülendők! Többet ártunk, mint használunk vele. Ha minden egyes bejegyzésünk arról szól, hogy most éppen melyik termékünket szeretnénk az olvasókra erőltetni, akkor bizony egy idő után senki sem fog blogot olvasni az oldalunkon.

Ha nem tudsz rendszeresen írni

Nincs rosszabb blog, a halott blognál. Ha nem írsz rendszeresen, ha hetekig parlagon hagyod az oldalt, szépen lassan elfogy a kemény munkával felépített látogatósereg. A blognak pont a folyamatos pörgés, az állandóan frissülő tartalom a lényege. Egy dinamikus platform nem válhat hosszú ideig statikussá.
 
Ha csak nyűgnek érzed

Nincs értelme egyáltalán belekezdeni sem, ha tehernek érzed a rendszeres posztolást. A fogcsikorgatva, kedvetlenül összeállított bejegyzéseket úgyis kiszúrják az olvasóid, kár próbálkozni az átverésükkel.

Ha nem olvastál még rendszeresen más blogokat

Ahhoz, hogy jó blogot írjon valaki, feltétlenül szükséges hozzá, hogy ismerje a műfajt, annak korlátait és lehetőségeit egyaránt. Aki úgy kezd el blogolni, hogy korábban nem nagyon olvasott blogot, valami olyasmit próbál véghezvinni, mint a vidéki rapper, aki soha nem hallott még egyetlen Snoop Dogg, 2Pac vagy Public Enemy számot sem.


3. kérdés: Milyet ne?

Nézzük meg, mik azok a hibák, amiket gyakran elkövetnek a vállalkozások, amikor blogolásra adják a fejüket:

A blog nem sajtószoba!

Ne keverjük össze a sajtószobát a bloggal! Senki nem kíváncsi a sajtóhíreinkre, ha a blogunkat olvassa.

Kommentelés tiltva vagyon

A visszajelzéseknél már beszéltünk erről. Ne féljünk a negatív kritikáktól, inkább tanuljuk meg kezelni azokat! Ha tiltjuk a kommentelést, soha nem tudjuk meg első kézből, hogy mi a véleménye a vásárlóinknak, ügyfeleinknek rólunk vagy a szolgáltatásunkról. Többet veszítünk, mint nyerünk, ha letiltjuk ezt a funkciót.

Nem használunk blogos technikákat (RSS, megosztás)

Ha nem tudjuk, mi az az RSS, villámgyorsan nézzünk utána! RSS nélkül a blog ugyanis nem blog. A megosztási lehetőségekkel pedig esélyt adunk magunknak, hogy különösebb erőfeszítés nélkül ott legyünk a közösségi médiában. Legalább a következőket támogassuk: iwiw, twitter, facebook, delicious, google bookmarks.

Ami nem érdekli az olvasóidat

Felesleges teleszórni a blogunkat olyan bejegyzésekkel, amiket valószínűleg senki sem fog elolvasni. Ismernünk kell az olvasóinkat ahhoz, hogy tudjuk, mi az, amivel biztosan hiába próbálkozunk. Ne féljünk megkérdezni őket! Indíthatunk szavazást a blogon, hogy milyen témákról olvasnának legszívesebben látogatóink. Segíthetnek még a saját látogatottsági statisztikák, nyugodtan támaszkodjunk a száraz tényekre, ha nincs más kapaszkodónk.

Ha csak arrogáns, öndicsérő hangnemben vagy képes írni

Ezt talán nem kell megmagyarázni, miért nem szerencsés. Nem az a célunk, hogy mi legyünk a kemény legények, vagy szétkürtöljük ország-világnak, hogy mennyit tudunk inni a céges bulin. Arra indítsunk saját blogot a cégestől függetlenül. Jobb, ha nem keverjük a kettőt.

Felesleges olyan bejegyzéseket írni, amiben végig az egekig dicsérjük cégünket, vagy legújabb termékünket. Azt döntsék el a fogyasztóink, hogy milyennek találják, mi legfeljebb hívjuk fel a figyelmüket egy-két érdekesebb vagy hasznosabb termékelőnyre és bíztassuk olvasóinkat arra, hogy győződjenek meg róla személyesen is. Vagy legalább írják le véleményüket...

Ha úgy gondolod, hogy a hiteles szakmaiság egyenlő a hemzsegő szakzsargonnal

Nem egyenlő. Ne írj tele minden mondatot szakkifejezésekkel! Lehet, hogy neked egyértelmű, érhető és evidens lesz az üzenet, de nem valószínű, hogy az átlag olvasód felfogja majd, miről makogsz. Ha pedig nem érti, zavarba jön és soha az életben nem fogod újra az oldaladon látni.
Úgyhogy csak óvatosan a terminológiával!

Innen folytatjuk...


(A képekért köszönet az sxc.hu - nak!)